Szeptember 13-a a naptárban Kornél napja. Ez a név somfát vagy szarvat jelent magyarul. Az ókori Rómában minden évben ezen a napon emlékeztek meg a Capitoliumon Jupiter, Juno és Minerva a három főisten háromhajós templomának felavatásáról. Nemcsak történelmi emlékünnep volt ez a nap, hanem örömünnep is, mert ezen a napon az egész szenátus megjelent a templomban, és közös lakomán vendégelte meg a három főistent. Ez a szokás a sikeres betakarításért, aratásért, szüretért járó hálaadás jelképe is volt, hiszen az istenek elé tálalt fogások a Föld az adott  évi ajándékaiból készültek. Ilyenkor nyílott meg az ősz jelképe, a szarv, azaz a „bőségszaru”, melynek kiszélesedő szája ontotta magából a Föld gyümölcseit.

Szeptember 13-a, Bárczi Gusztáv születésének napja a magyar gyógypedagógia számára is a „bőségszaru” megnyílását jelentette, hiszen ő volt az a személy, akinek sokoldalúsága, hatalmas munkabírása, szerepvállalása ötven éven keresztül ontotta a kincseket, az eredményeket hivatásunk számára. Munkássága a gyógypedagógia minden területére kiterjedt; úgy, hogy egész életével egy nagy ügyet, a fogyatékos ember életének jobbá tételét szolgálta. Nem véletlenül vált neve és alakja a magyar gyógypedagógia jelképévé. Jelentős szakmapolitikus volt, neves tudós, olyan tanár, aki karizmatikus kisugárzásával kitörölhetetlen nyomot hagyott mindenkiben, aki kapcsolatba került vele. Ahhoz a generációhoz tartozott, amely mélyen hitt abban, amit csinált, akiknél a tudományos meggyőződés fogyatékosok sorsát formáló erővé vált. Tevékenységét mindig szolgálatnak tekintette, mások ügyének fölvállalása volt jelen minden cselekedetében. Munkássága nélkül a magyar gyógypedagógia nem juthatott volna el oda, ahol most tart.

 

Felvidéken született néptanító családban, 1890. szeptember 13-án, Nyitraudvarnokon. Ma ez a helység Szlovákiában van, Galánta és Galgóc között.

A családi példát követve szerzett tanítói oklevelet Léván. (1910)

Néptanító édesapjának küzdelmes életútja és saját tanítói tapasztalatai érlelik meg benne az elhatározást, hogy segítse az önhibájukon kívül nehéz sorban élő gyerekek életét. Budapestre jön és gyógypedagógusi (1913) diplomát szerez; a budapesti Festetich utcai Siketnémák Intézetében lesz tanár. Ebben az időben a kétéves gyógypedagógiai tanítóképzés kevés elméleti ismeretet és hiányos gyakorlati felkészültséget adott. Ezért első világháborús katonai szolgálata, megsebesülése és felépülése után Bárczi Gusztáv újra továbbtanul, a Pázmány Péter Tudományegyetemen orvosi (1921) képesítést szerez. Szakorvosként  fül- orr-gége területen dolgozott, de továbbra is elsősorban pedagógus, gyógypedagógus marad.

Gyógypedagógusként 1913 és 1942 között szinte valamennyi szakterületen megfordult;  így tanított vakokat, siketeket, gyengeelméjűeket (mai elnevezés szerint értlmileg - és tanulásban akadályozottakat),  hibás beszédűeket egyaránt.  Ő vezette a nagyothallók budapesti iskoláját, emellett a Vallás- és Közoktatási Minisztériumban a gyógypedagógiai ügyek referense volt. 1921-1923 között szerkesztője a Siketnéma Oktatás című szakfolyóiratnak és az Országos Közegészségügyi Intézetben az iskolai higiéné előadó tanára volt. E munkássága révén a magyar iskola-egészségügy és a gyógypedagógiai iskola-egészségügy úttörőjévé vált. 1937-1948 között az Alkotás utcai Állami Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatója. Hatalmas munkabírására jellemző, hogy mindezek mellett 1933-tól tanított a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán , 1942 -től a főiskola igazgatója, emellett magán- és iskolaorvosi gyakorlatot folytatott, és tevékenyen részt vett a szakmai közéletben is.

 

Tudományos kutató- és szakmai alkotómunkája elsősorban a hallássérültek és az értelmi fogyatékosok pedagógiájára terjedt ki. Hallásnevelési vizsgálatainak középpontjában az agykérgi süketnémaság (surdomutitas corticalis) bemutatása állt. Ennek befolyásolására kidolgozott eljárása a ma világszerte elismert hallásnevelési program úttörőjévé tette.

Mennyire ismerte az élete folyamán nagyrészt siketekkel foglakozó Bárczi Gusztáv az értelmi fogyatékosok szakterületét? Mivel nagyszerű tanítómesterei voltak (Berkes János, Éltes Mátyás), ezért magas szinten képezhette ki magát a gyógypedagógia erre a területére is. Az 1930 -as években kezdett el foglalkozni az értelmi fogyatékosok gyógyító nevelésének kérdéseivel. Elsősorban az akkori néven középsúlyos fokban értelmi sérültek (mai elnevezés szerint értelmileg akadályozottak) pedagógiájában alkalmazott eljárásokat fejlesztette tovább.

 

Mint nevelőotthoni igazgató teljesen átalakította az Alkotás utcai gyógypedagógiai nevelőintézetet, egy kísérleti programot indítva el, amelynek hatása itthon és külföldön is átnyúlik a második világháborút követő időkre is. Később az ő tapasztalatai alapján, az általa kidolgozott gyógypedagógiai programmal és személyes közreműködésével nyílt meg 1958 -ban a Német Demokratikus Köztársaságban Brandenburg-Görden városban az ő nevét viselő intézet, a Bárczi-Haus .

 

Fő céljának a középsúlyos fokban értelmi fogyatékosok sikeres rehabilitációját tekintette. E cél megvalósításakor a legfontosabb eszköznek a munkára nevelést tartotta. El akarta érni, hogy a felnőtt fogyatékos emberek  ne passzív alanyai legyenek egy karitatív gondoskodásnak, hanem sajátosan megszervezett feltételek mellett dolgozni is tudjanak a saját létfenntartásukért. „A munka fogja a csorbult értelmi tükör hibáit javítani”- írta egyik munkájában. Jellemző rá az is, hogy mindig a fogyatékos emberek  neveléséről, és nem oktatásáról írt: „A gyógypedagógia annyit jelent, mint neveléssel gyógyítani. Sajnos, jelenleg többet oktatunk, mint nevelünk”.

 

Életművében a gyógypedagógus-képzés központi helyet foglalt el. Pályakezdőként élesen bírálta a kétéves egységes (nem szakos) képzést. A későbbiekben aztán - már a főiskola igazgatójaként is - élete végéig az egységes gyógypedagógus-képzés híve maradt. A főiskola igazgatójaként 21 éven át, 1942-1963 között dolgozhatott. 1946-ban, Illyés Gyuláné Kozmutza Flórával együtt megalkotta a négyéves főiskola szervezeti szabályzatát és tanulmányi rendjét. A gyógypedagógus-képzést szabályozó rendelkezések közül az akkori időkben ez a legkidolgozottabb dokumentum. 1948-ban teljesülhetett régi vágya, az önálló főiskola létrehozása is. A főiskola igazgatójaként sokat tett a tárgyi és személyi feltételek javításáért. Így rögtön igazgatói kinevezése után 1942-ben külön épületrészt biztosít a főiskola számára az Alkotás utcai intézetben, új stúdiumokat indít, új előadókat hoz a főiskolára, többek között Dr. Szentágothay János (anatómia), Dr. Madzsar Imre (fonetika) és  Dr. Harkai-Schiller Pál (lélektan) személyében. Igazgatóként intézetében a II. világháború embertelenségei között a Svéd Vöröskereszttel együttműködve hatvan gyermeket bújtat és ment meg, úgy, hogy közben az épület a folyamatos bombázások miatt romhalmazzá válik. Jellemző kvalitásaira, szerénységére, tartására, hogy erről a saját életét is kockára tevő embermentésről később alig, jóformán sohasem beszélt. Az ostrom után Bárczi Gusztáv és minden dolgozó kétkezi munkájával kerültek olyan állapotba az épületek, hogy szeptemberben mind a nevelőintézet , mind a főiskola megkezdhette a tanévet. Szintén neki köszönhető, hogy 1951-ben, amikor a szovjet érdekeltségű Magyar Optikai Művek bejelentette igényét az Alkotás utcai telekre és épületekre, a főiskola számára rövid időn belül megoldást talál, a Tanítónőképző Intézet Csalogány utcai, lebontásra váró épületébe való költözéssel. Bár ezzel a főiskola az eddigieknél rosszabb körülmények közé került, mégis folyamatosan dolgozhatott tovább. A főiskola életének - ezekben a nehéz időkben is - jellemzője maradt a családias légkörben, jó együttműködésben folyó munka.

 

A visszaemlékezők szerint ez jórészt Bárczi Gusztáv példaadó munkamoráljának, nagyvonalúságának, karizmatikus személyiségének, a belőle áradó humánumnak és humornak volt köszönhető. Színes, közvetlen egyéniségét, szerénységét, segítőkészségét valamennyi rá emlékező kiemeli. Környezetében mindenkit név szerint ismer és megszólít, valamennyi főiskolai hallgatót és nevelőotthoni tanulót is. Számára az oktatók, a gyógypedagógusok és a technikai dolgozók csak abban különböznek, hogy kinek mi a feladata, és kire mit lehet még rábízni. Kiváló előadó, nagyszerű szónok. Beszéde mindig egyszerű, világos és meggyőző. Előadásain gyakran megnyilvánul bámulatra méltó improvizációs képessége. Bármilyen fórumon képes közvetlen felkészülés nélkül is nagysikerű előadásokat tartani.

 

Embersége megmutatkozott az ötvenes években is, amikor a hatalom sok tehetséges fiatal előtt zárta be az egyetemek, főiskolák kapuit, akkor ő lehetőséget adott nekik a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán való tanulásra. A bizonytalanság, a félelem uralta években atyai védelme alatt nyugodtan, békében tanulhattak, dolgozhattak sokan. Jellemző erre az időre, hogy a hallgatók otthonuknak érezték és tartották a főiskolát, szívesen maradtak ott a tanrendi elfoglaltságok után is.

 

1945 után a politikai helyzet változásának megfelelően megváltozott a gyógypedagógia elmélete is. Középpontba került a pavlovi fiziológia, a nervizmus eredményeinek az elfogadása. Így - többek között - a fogyatékosságok meghatározása és differenciálása is a nervizmus tanítása alapján történt. A változásoknak megfelelően 1952 -ben a főiskola konferenciát szervez "A magyar gyógypedagógia a nervizmus szemléletében" címmel. A pavlovi tanok gyógypedagógiai alkalmazásáról Bárczi Gusztáv , Győrffy Pál és Pető András előadása szólt.

 

Szakmai tevékenységéért 1953 -ban Kossuth-díjat kap, egyúttal országgyűlési képviselő is lesz. Ez nagyobb érdeklődést, szélesebb publicitást jelent a szakma számára, Bárczi mind a közéletben, mind a szakmai, tudományos életben egyre több szerepet kapott.

Többek között kerületi és fővárosi tanácstag, valamint a II. kerületi Hazafias Népfront elnöke lesz. Valójában azonban nem igazán örült ennek. Munkatársai és tanítványai körében közismert volt az a véleménye, hogy egy szakmai intézmény végezze odaadóan és csendben a munkáját, ne hívja fel a figyelmet túlzottan magára, mert ennek kedvezőtlen következményei is lehetnek.

 

Külföldön is elismert szakember. Már a 30-as években többször szerepelt nemzetközi kongresszusokon Németországban, Svájcban, Ausztriában (módszere általánosan ismert volt ezekben az országokban); az 50-es évektől pedig a megváltozott politikai helyzetnek megfelelően a szocialista országokat járta. Ekkor indult el főiskolánk évtizedeken át tartó együttműködése a berlini Humbold Egyetemmel.

 

Eredményes és hatékony érdekvédő, érdekérvényesítő munkássága nyomán a főiskola az 1956-57 -es tanévet új tantervvel és új helyen kezdhette meg, a Bethlen téri egykori Izraelita Siketnémák Országos Intézetének az épületében. Érdekes történelmi egybeesést jelent az a tény, hogy a költözés 1956. október 15-22-e között, az őszi szünetben, közvetlenül a forradalom előtt történt. Ekkor még senki sem sejthette, hogy az elkövetkezendő néhány év a Bárczi -korszak utolsó szakasza lesz.

 

Pályája során sokszor állt viták, támadások kereszttüzében, törekvéseit gyakran ellenezték. 1948 -ban például egy titkos jelentésben ezt írták róla: „ Ha jobb van helyébe, azonnal el kell távolítani.” A bírálatok 1958 után egyre inkább felerősödtek. Bírálják munkásságát, főleg a pavlovi tanokra alapított gyógypedagógia elméletét. Ennek ellenére utolsó aktív éveiben is lendületvesztés nélkül folytatja munkáját. Egyre inkább a szociálpolitika kérdései felé fordul, a fogyatékosok szociális ügyeit képviseli az Országgyűlés Szociális Bizottságában is. Ezzel megalapozza a 70-es évektől a fogyatékosügyben kibontakozó szociálpolitikai eredményeket. Munkássága végén átfogóbb fogalmakban, hosszú távú célokban gondolkodott; és a szűkebb értelmű gyógypedagógiát is ennek rendelte alá.

 

Az 1960 -ban induló felsőoktatási reform Bárczi Gusztáv mellőzését hozta. Bár 1963 -ig, nyugdíjaztatásáig változatlan intenzitással dolgozik, de már nem ő irányít, a tervezeteket csak készen látja, a véleménye formális, bár még mindent ő ír alá. Nyugdíjba vonulásának bejelentése az 1963/64 -es tanév ünnepélyes megnyitóján, a „Munka érdemrend” kitüntetés átadásával történik.

 

Rövidesen súlyos beteg lesz. Betegágyánál csak a legközvetlenebb munkatársai keresik fel. Őszintén aggódik a szakmáért, a főiskola önállóságáért, létéért. 1964. augusztus 9 - n hunyt el. Hamvait a Farkasréti Temetőben helyezték el.